Ember, aki olimpiai bajnok is
A Magasugró rozsomák c. epizód (201.) mellett Székely Éva remek könyvét ajánljuk
Székely Évának három könyvét olvastam eddig, és bár nem ezeket a műveket találjuk a “magas irodalom” címszó alatt a szótárban, ott lehetnek egy sor másik nagyon aktuális kérdésnél, pl. a migráció emberi oldalánál. A most hozott idézetben a család ebédel, miközben bekopog hozzájuk egy idegen, és megnézhetjük, mit tanít az édesapja Évának, és rajta keresztül nekünk is.
Szombat van. Ebédelünk. Csöngetnek. Én megyek ki ajtót nyitni. Egy ismeretlen, kopottas férfi áll az ajtó előtt.
– Kislány, beszélni németül?
– Igen.
– A szüleid itthon? - kérdezi tört németséggel.
Tétováztam. Beengedjem? Ki lehet ez? Honnan jött? Mit akar?
A férfi engem néz. Szeméből szomorúság süt felém. Kinyitom az ajtót.
– Tessék leülni - mondom a sapkáját a kezében tartó embernek, és a biztonság kedvéért a székre mutatok.
– Köszönöm. – Állva marad.
– Apu, egy idegen keres. Valamit makog németül.
Édesapám kimegy. Néhány perc múlva maga elé engedve tessékeli be a férfit.
– Lengyel menekült. Hozzatok még egy terítéket!
A férfi meghajol, és egy hosszú, sok mássalhangzós nevet mond.
Édesapám kivezeti a fürdőszobába. Visszaülünk az asztalhoz. Jobban szemügyre veszem az idegent. Arca elgyötört, ruhája kopott. Szemével majd felfalja az ételt, de lassan, megfontoltan eszik. Hangtalanul ebédelünk.
Ebéd után szüleimmel kávézik. Szófoszlányokat hallok.
– Varsó… Hitler… nácik…
Gyűrött képet vesz elő. Családi fénykép. A szülők két kislánnyal állnak egy fa előtt. Akár rólunk is készülhetett volna. Apu átvezeti a másik szobába. Kinyitja a szekrénye ajtaját.
– Válasszon magának! Körülbelül azonos lehet a méretünk. Azt vigye, amire a legnagyobb szüksége van.
Az idegen zavartan, mozdulatlanul áll a szekrény előtt.
– Kérem, tegye meg. Fogadja el tőlem legalább ezt, ha már mást nem tehetünk magáért. Nem ajándék. Kölcsön. Ha vége lesz a háborúnak, ha életben maradunk, találkozunk és visszaadja.
– Életben maradunk? – Arcán tétova mosoly.
Estefelé az idegen bőrönddel a kezében áll az ajtóban. Búcsúzik. Szótlanul ülünk az asztal körül.
– Olyan jól állt neked az az öltöny, amit elvitt - szólal meg a nővérem. – Kicsoda nekünk ez az ember?
– Kicsoda?… Egy üldözött… Egy a sok közül. Földönfutóvá tették azok a gazemberek. Segítségért fordult hozzám. Nem alázhatom meg azzal, hogy valami ócska holmit nyomok a kezébe.
– Te bármit veszel fel, mindenben csinos vagy - mosolyog az édesanyám -, de… – arca elkomorodik – talán mégiscsak ki kellene vándorolnunk.
– Lehet… de én sehol máshol nem tudnék élni.
Forrás: Székely Éva – Jöttem, láttam… Vesztettem?
A következő idézet előtt nézzük meg, hogy mi is történt az aktuális adásban.
Barbi kétszeres anyuka lett, mesél a legfontosabb élményeiről ezzel kapcsolatban, de nem ám csak úgy ukk-mukk-fukk! Lesz szó még az új Deadpool filmről, a Mythic Quest sorozatról, illetve Mocsidzuki Mai könyvéről, A telihold kávézóról. Megnézzük, hogy mi a bánatért nem lesznek rosszul a keselyűk a dögevéstől, ill. kiderül, hogy a 0,7-es pH-értékű gyomor szétmarja az ólmot is. A családi főzőcske rendkívül megterhelő, igen ám, de valóban az? Mi a durvább, megfőzni egy húsz fős családra, vagy eltakarítani utánuk? Végezetül az olimpiai eszme és a döntetlen összefüggéseit tárgyaljuk. Hallgass bele!
A hírlevél végére egy humorosabb idézet érkezik ugyanabból a könyvből. Ebben a történetben Éva még gyógyszerészetet tanul, és jól szemlélteti, hogy az évfolyamukban alig-alig előforduló srácok mennyire kivételezett helyzetben voltak. Minden lány nekik akart ugyanis segíteni, most éppen egy szóbeli vizsgán…
Megkapja az első kérdést. Dadogva válaszol, és óvatosan lesve felénk, több-kevesebb sikerrel olvas a szánkról. A professzor kérdez, a fiú dadog. Már több mint húsz perce kínlódik. Nem sokat tud az anyagból. Az öreg egyre könnyebbeket kérdez, és – hogy ne kelljen semmit észrevennie – fel sem néz a jegyzeteiből. Szemlátomást át akarja engedni a vizsgán.
– Beszéljen, kérem, az anisi vulgaris fructus-ról!
– Az anisi vulgaris fructus, azaz a közönséges ánizs… - mondja megfontoltan a fiú, és a szeme sarkából az első sorban ülő szép, szőke évfolyamtársnőnk száját figyeli.
A lány, mint a süketnémák, ujjával egyet mutat, miközben szájával szótagolja: Eu-ró-pa.
– Európában termesztett, egyéves növény termése - folytatja a fiú.
A lány az orrára mutat.
– Jellemző szagú - mondja a fiú.
A lány a szája szélét nyalogatja, és boldogan mosolyog.
– Jó ízű - mondja a fiú.
– Legyen szíves közelebbről is meghatározni, hogy mit ért maga jó ízűn! - szólal meg a tanár.
A lány magára mutat.
– Édes - vágja rá a fiú.
A lány a kölnisüvegét tartja a kezében, és egyet mutat.
A fiú elmosolyodik:
– Egy százalék illóolajat tartalmaz - mondja.
– Mielőtt folytatná, kérem mondja meg, hogy a drog melyik családba tartozik.
A fiú hallgat. A lány az ujjával a lába között tartott esernyőre mutat. A fiú hallgat. A lány egyre hevesebben mutogat az esernyőre. A fiú hallgat, és mint aki nem jól lát, magáról megfeledkezve, teljes testével a lány felé fordul. Tágra nyílt szemmel mered a lányra. A fiú hirtelen mozdulatára a professzor felnéz. A fiú feszült arccal figyeli a lányt, aki minden igyekezetével segíteni akar. Csak egymásra figyelnek.
A fiú arca felragyog.
– A Pinaceaek családjába. - mondja diadalmasan.
– Én megértem önt, kedves fiam, de sajnos egy szintet tévedett. A kollegina ugyanis az esernyőjére mutatott, de jobban tette volna, ha kinyitja azt a fránya paraplét, mert az ánizs az Umbrelliferaek, azaz az esernyősök, és nem mint ön mondta, a Pinaceaek, azaz a jegenyőfélék családjába tartozik. Ha egy csúnya, éltes hölgy ült volna a kollegina helyén, ön átment volna a vizsgán.
Erről eszembe jutott egy évekkel ezelőtti bankos megbeszélés, de aztán tényleg elköszönök:
– Szerintem ezt [így és így] lehetne megoldani.
– Mire gondolsz pontosan?
– Egész pontosan a pinára, de hogy jön ez most ide?
Minél magasabb szintű, lehetőleg C-level vezető részvételével tartott megbeszéléseken a legjobb bejátszani ezt az igazán kiművelt, frappáns értekezést.