Magyarország választott

De csak az idő fogja megmondani, hogyan

Soha ennyire választási eredmény nem érdekelt. Már kora délelőtt leadtuk a voksot, utána játszótér – sok mosolygós ember a ligetben –, ünneplés, közös ebéd. Nem beszéltünk politikáról, mert nem érdemes: olyan szinten polarizálódott a társadalom – milyen szép eufemizmus, mintha ez valami passzív, szerencsétlen véletlenek folytán kialakuló, senki által direktben nem befolyásolt történés lenne –, hogy itt érvek már úgysem hatnak. Épült bennünk a feszültség egész nap, mintha legalábbis államvizsga lenne a következő napon, és nem tudhatjuk, hogy az előre kiadott 25 tétel mellett lesz-e további 400, amiről nem szóltak.

Eljött az este, fél óránként feldolgozottság- és eredmény-ellenőrzés a telefonon. Snitt. Meghallgattuk Magyar Péter győztes beszédét, ami hatásban hibátlan volt, meg is könnyeztem. Nem azért, mert bármelyik részét elhittem, hanem mert annyira szerettem volna elhinni. Elképzeltem, milyen lenne, ha akár csak a felét meg tudnák valósítani a terveiknek. Egy olyan Magyarországon élnénk, ahol nem mondja a belügyminiszter a kórházban hagyott gyerekekre, hogy nem ők szülték oda. Ahol nem kell attól tartani, hogy a kokárda viselésével pártszimpátiát fejezel ki. Ahol a miniszterelnök az egész országot, és csak azt képviseli. Ahol a gyerekek az óvodában nem a rettegéssel átitatott háborús plakátokról beszélnek, és otthon nem azt kérdezik, hogy a nagypapa miért poloska, hanem hogy miként működik a gőzgép.

Szent István közel ezer éve Európa felé indult, és úgy tűnik, hogy maradt még valami abból az ideából. Talán 1956 sem volt olyan régen, hogy teljes generációk felejtsék el.

Ér most egy kicsit örülni. Biztosan kiderült, hogy Magyarországon mégsem választási autokrácia uralkodik. Kiderült talán az is, hogy lehet érték alapú politikai üzenetekkel választást nyerni még egy ferde pályán is, bár itt a “valami ellen összefogni” kampányelem is bizonyára sokat nyomott a latban. És a legfontosabb: a magyar társadalom ma emlékeztette magát arra, hogy a hatalomba választott képviselői nem királyok, nádorok és főispánok, még akkor sem, ha úgy próbálnak tenni. A miniszter szó etimológiailag szolgát, alárendeltet jelent. Legyen tehát Magyar Péter és szakértői kormánya ez: szolga, a legnagyobb tisztelettel írva és kimondva a szót.

A feladat és a felelősség hatalmas, a felhatalmazás is ehhez mérhető.

“Mostantól nem leszünk következmények nélküli ország.”

Ne legyünk azok, Péter. Sok sikert, mindannyiunk érdekében.