Vendégeink voltak

Az adásokba igyekszünk rendre vendégeket is meghívni, akikkel specifikus témákat járunk körbe, esetleg pusztán élvezzük a társaságukat, és a bevonásukkal egy színesebb epizódot készítünk számotokra. Kik jártak nálunk eddig?


Bartha Álmos, kvízmester – A Quiz Night történetéről, a jó kérdésről, javításokról, kritikáról, helyszínekről, vállalkozásról, konkurenciáról, jövőről, TedX-ről beszélgettünk az első évad harminckilencedik adásában.

Kajtár Nóra, akivel a 2020-as évre, a közös élményekre emlékeztünk vissza, és ennek kapcsán egy rakás programot ajánlottunk az első évad negyvenkilencedik adásában, valamint bohóckodtunk kicsit a második évad hetvenkettedik részében.

Nagy Tímea, magyar-finn szakot végzett bölcsész, Kanadában élő életmód blogger, a Nüansz podcast egyik házigazdája. Az első évad egy részében segítette a kultúr sufnit co-hostként.

Orosz Norbert, filmes látvány- és pirotechnikus – Norby gimnáziumi évei után mozgóképgyártást tanult, 2005-től koprodukciós filmek látványtechnikai csapatának tagja. Élete a munkája, családja az élete, két gyönyörű gyermek, Csenge és Milán édesapja. Szabadidőben (is) geek: filmes univerzumok és Lego minden mennyiségben. Az első évad negyvenedik adásában beszélgettünk vele.

Panyiczky Péter, Kanadában élő mérnök informatikus, fejlesztő, a magyar játékfordítók pápája, blogger. Co-hostként az első évadban segítette a kultúr sufni működését.

dr. Rácz Gergely, gyógyszerész – A koronavírus egészségügyi, oktatási, gazdasági, pszichés hatásairól, az ezzel kapcsolatos egyéni és társadalmi felelősségről beszélgettünk az első évad hatodik adásában.

Schell Gergely, pszichológus – A koronavírus egészségügyi, oktatási, gazdasági, pszichés hatásairól, az ezzel kapcsolatos egyéni és társadalmi felelősségről beszélgettünk az első évad hatodik adásában, majd az orosz-ukrán háború kapcsán a harmadik évad száztizenharmadik epizódjában.

dr. Tirczka Zoltán, belgyógyász – A koronavírus egészségügyi, oktatási, gazdasági, pszichés hatásairól, az ezzel kapcsolatos egyéni és társadalmi felelősségről beszélgettünk az első évad hatodik adásában.

Varga Barbara, okleveles informatikatanár és informatikus könyvtáros – Barbi Egerben végzett, Kecskeméten él és dolgozik, elhivatott pedagógus. A koronavírus és a távoktatás viszonyáról, tapasztalatokról, tervekről és az új NAT-ról beszélgettünk vele igen oldott hangulatban az első évad huszonötödik adásában. Később csatlakozott állandó tagként is a műsorhoz.

XaB, a XaB és barátai podcast hostja – XaB gadget cápaként híresült el az interneten, így stílszerűen technológiáról, Apple eszközökről, csuklón hordható okos kütyükről, Macről, Starlinkről, Nintendoról beszélgettünk vele az első évad kilencedik epizódjában.

Young Zsófia, egyetemista hallgató a skóciai Aberdeenben (Robert Gordon University) – Zsófival a kinti lehetőségekről, oktatásról, lakhatásról, felvételiről, olasz-skót-magyar konyhaművészetről beszélgettünk az első évad tizenkettedik epizódjában, a végén pedig azon fiataloknak is tanácsot adtunk, akik hozzá hasonlóan külföldi tanulmányokban gondolkodnak.

Ha van kedved, akkor iratkozz fel, hogy tovább építhessük a közösségünket veled együtt.